Most végre rászántam magam, és csak elkezdtem az írást.

Mivel holnaptól új helyre megyek dolgozni, gondoltam leírom a tapasztalatokat, érzéseket, hogy majd évek múlva visszanézve röhögjek mi minden történt velem.

Egyenlőre nem tartok a változástól. Végül is én akartam. A régi már nem elégített ki, nem volt semmi kihívás.
Az egész váltás kicsit elhúzódott, mert február közepén beszéltem először leendő főnökömmel és csak most kerülök át. Első körben csak átirányítással, mert még nem szabadult fel a státusz ahova kerülök.

Végül is a réginél is így kezdtem, és az fél évig tartott. Aztán 17 évet lehúztam egy helyen.

Pénteken megtörtént a "kötelező" búcsúztatás, ami szerintem kicsit erőltetett volt. Szerintem nincs olyan ember, aki ez várná, vagy élvezné. A maradóknak egyrészt kínos, mert megint egy ember elmegy közülük, másrészt lehet ők is elvágynának, de képtelenek kimozdulni, változtatni addigi életükön. Esetleg nem is kellenének máshova, mert a régi beidegződéseket néhányan nehezen vetkőzik le.
Az elmenő se élvezi annyira mivel oka van hogy megy. Tehát már nem boldogítja a tudat annyira, hogy ebben a közegben maradjon. És innentől kicsit kínos, hogy még egyszer mindenkivel jó pofizzon egy sort.

Úgy érzem tisztességgel lezártam az elmúlt időszakot. Mint kiderült elég sokan szerettek, szóval jól csinálhattam a dolgaim.

Reméljük a következő helyen is sikerül "nagy népszerűségnek" örvendeni.

 

 

Megosztás a facebookon